Váci út felel neki
Budapest, Dagály utca 2.

Jelenics József tanár úr a kerület történetének egyik kiemelkedő alakja volt.

Bővebben:

- Itt, ahol állunk, 1947. június 17-én, pontosan emlékszem, épp jöttem a nagymamáéktól, egy férfit láttam őrjöngeni - mondja Jelenics tanár bácsi a József Attila Színház előtti placcon a gyerekeknek. - A színház helyén akkor még hatalmas gödör tátongott, abban pedig barakképületek. A férfi zokogva kiabált a gödör szélén, mondom 1947-ben. Akkor tért vissza a háborúból, a hadifogságból. De a ház, amelyben valamikor lakott, nyomtalanul eltűnt a családjával együtt. Lebombázták az amerikaiak. Értük jöttem haza, üvöltötte, értük jöttem haza...
Jelenics tanár úr igazgató volt egy helyi iskolában, ma nyugdíjas. Mindent ismer a környéken, s ő vezeti most a helytörténeti sétát a Váci úton, az Angyalföldi Napok eseménye a séta.
A téren betonforróság. Mellettünk dübörög a forgalom. A színház homlokzatán a Made in Hungária transzparense. Szerzők: Fenyő Miklós és Tasnádi István.
- A Tasnádi Pista a Berzsenyi gimnáziumba járt - folytatja a tanár úr. - A bátyja meg Nyíregyházán lett színházigazgató. Látjátok, messzire jutnak az angyalföldiek. Na, itt kezdődik a helytörténet.
Mi egyébként a Váci úti gyárakat szerettük volna megnézni, vagyis ami maradt utánuk. Mert a programközlő szórólapon még úgy szerepelt, hogy Jelenics tanár úr ezeket mutatja meg, s a téma fölkeltette a kíváncsiságunkat. Már csak azért az egy sorért abban a régi indulóban, hogy: "Váci út felel neki..." Kinek felel ma a Váci út, és mit felel? A tanár úr azonban nyilván a kirendelt iskolai osztály tűrőképességéhez igazodva úgy döntött, egyéb érdekességeket helyez előtérbe. Mert amúgy rajtunk kívül senki nem jött erre a gyár-, illetve gyárhelynéző sétára.
Körbetekintünk a színház környékén, amelyről persze elhangzik, hogy pártháznak épült. Régen a Duna felé szeméthalmok álltak, a Váci út sokkal mélyebben volt, s a Hungária körút itt véget ért. Átpillantunk a Váci út túloldalára, ahol a két híres, angyalföldi bérház, a "tizenháromház" és a "hétház" áll, s megtudjuk, hogy utóbbiról Kassák regényt is írt Angyalföld címmel. Vajon tudják-e ezek a gyerekek, miféle pártról lehet szó, és hogy ki az a Kassák Lajos? Néhány fejben most talán megragad a név. Többet aligha remélhetünk.
Elindulunk kifelé a Váci úton.
- Itt volt valamikor a Jancsics-rét - állunk meg egy pillanatra a nyugdíjfolyósító tájékán, aztán sétálunk tovább.
- Na gyerekek, ezen a helyen állt a "Gyufaudvar" - mondja a tanár úr a Dagály utca sarkán, a Spar-üzlet előtt. - Azért hívták Gyufaudvarnak, mert a Zarzeczky-féle gyufagyár munkáslakásai voltak itt. A túloldalon, a Masped helyén állt a Siemens Művek acélöntödéje. Halálgyárnak is hívták, mert majdnem minden héten történt benne egy halálos baleset. A második világháború idején szerb hadifoglyokat dolgoztattak az üzemben. Mikor is volt a második világháború?
Hallgatás. A gyerekfejekben erősen dolgozik a keresőprogram. Egy fiú megpróbálkozik:
- Azt hiszem, 1946-ban.
- Hát, majdnem, de egy kicsit korábban...
- Ne itt tartsanak előadást! - szól ki a biztonsági őr a Sparból.
Ezt nem értjük. Tilos előadást tartani a Spar előtt?

- Zavarják a pénztárosokat. Menjenek el innen!
Kicsit arrébb sétálunk. Körülöttünk gyűrött arcú hajléktalanok ülnek a kőpadkán. A Dagály utca másik oldalán irodaház épül.
- Ez a Váci út 140. - folytatódik a kalauzolás. - Ennek a helyén állt az a ház, amelyben Berda József költő született. Még verset is írt róla: "Benned születtem, vén kaszárnya..."
A hallgatóság közben elszivárog árnyékot keresni. Megkezdődik a flakonfoci a fiúk között.
Befordulunk a Dagály utcán a Duna felé. Tisztelgünk Trucc Adolf hajdani péksége előtt (ha jól értem a nevet). Megnézzük az 5. számú ház mély udvarát. Mintha az egész egy nagy, kiszáradt fürdőmedence lenne. Az alja még a Váci út régi szintje, majdnem két-három méterrel lejjebb a mostaninál.
A Dagály utca közepe táján átlépünk a sehová sem vezető iparvágányokon, melyek valaha a Duna-parti malmokhoz futottak. Hallunk a Kerek malomról, megnézzük a rendőrházakat.
Egy cipekedő munkásasszony nagy szatyrokkal, méltatlankodva vág át a csoportosuláson.
- Elállják itt az utat, hogy a fene...
Lehúzódunk a járda szélére, s a tanár úr gyerekkori történeteket idéz. Elmeséli Eisner Laci, a kis Hacsek történetét, aki édesanyjával megszökött a nyilasok karmai közül, de a háború után szerencsétlent itt, a Dagály utcában széttépte egy kukoricagránát. Megállunk a Dagály fürdő előtt is, ahol viszont Novák öcsi emlékalakja tűnk fel, amint kiabálva fut át a réten: Jön a meleg víz! Valamikor a negyvenes években, a háború alatt történt ez, amikor a fürdő kútját fúrták. Az Árpád híd felé kanyarodunk.
- Itt voltak valamikor a nagybátonyi és újlaki hajójavító műhely barakkjai - nézünk egy gazos területet.
Felkaptatunk a hídra, és a buszmegállóban keresünk árnyékot. Jelenics tanár úr meséli a hídépítés történetét. Az edzett pedagógushangja átüt a forgalom zaján is...